© all rights reserved 2014-2016
Szántó Regina pszichológus

Magamról...

Szántó Regina pszichológus vagyok, és köszöntöm Önt

honlapomon!

Röviden önmagamról:

1998-ban végeztem Budapesten az ELTE pszichológia szakán. Első szakmai tapasztalataimat egy alapítványi iskolában szereztem. Legtöbbször a gyermekeket körülvevő felnőtteket is bevontam a gyermekkel való foglalkozásba, így a szülőkkel, tanárokkal is konzultáltam. Célom volt, hogy több pszichológiai módszert elsajátítsak, így 2005-ben elkezdtem az Integratív Pszichoterápiás Egyesület hipnoterapeuta képzését. A képzés sikeres befejezése óta, több mint 8 éve használom ezt a terápiás módszert. Vezettem egyéni terápiákat a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán, majd elkezdtem egyénileg segíteni a hozzám forduló pácienseket. Önismereti pszichodráma csoportokba jártam több mint 250 órában. Az önismereti csoport után elvégeztem a pszichodráma asszisztensi és a pszichodráma vezető csoportot is. Rendszeresen indítok önismereti pszichodráma csoportokat. Saját élményhez kapcsolódik a Hidas György és Raffai Jenő által kidolgozott anya- magzat kapcsolatanalízis, melyet várandós hölgy-pácienseimnek szoktam ajánlani, azoknak, akik így már a prenatális időszakban képesek tudatosan kommunikálni magzatukkal, ezáltal gazdagítva kapcsolatukat illetve a születendő gyermek képességeit. 2006-től 2011-ig dolgoztam a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál, mint pszichológus szakértő.  Jelenleg ugyanitt az Örökbefogadási Osztályon vagyok pszichológus. Előkészítem és menedzselem az örökbefogadásokat, vizsgálom a leendő örökbefogadó szülőket, szükség esetén tanácsadással segítem az nehéz örökbefogadás folyamatát. Tagja vagyok az Integratív Pszichoterápiás Egyesületnek valamint a Magyar Pszichodráma Egyesületnek.

Szakmai életrajzom:

Végzettség: pszichológus, hipnoterapeuta, pszichodráma vezető Tanulmányok ELTE Radnóti Miklós Gimnázium 1987-89 II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1989-1991 ELTE BTK Pszichológia szak 1992-1998 East Finchley Language School, London, 1996-1997 Képzések Integratív Pszichoterápiás Egyesület, hipnoterápia, 2005-2006 Pszichodráma önismereti csoport, 2006-2007 Pszichodráma, asszisztensi csoport, 2008-2009 Pszichodráma vezető csoport, 2010-2011 Szondi teszt, 1997-1998 Projektív rajztesztek, 1998 Munkahelyek ELTE Pszichológia Tanszék, asszisztens, 1991-1992 Mondo Stúdio, Sirius Nyelviskola, angoltanár, 1998-2000 Szivárvány Magántanoda, iskolapszichológus, 1998-2000 Napraforgó Korai Fejlesztő, pszichológus, 2003 Nyírő Gyula Kórház Pszichiátria, pszichológusi gyakorlat 2006 Gyermek és felnőtt pszichológusi magánrendelés, 2006-tól Pest Megyei TEGYESZ, Szakértői Bizottsága, pszichológus szakértő 2006-1011 Pest Megyei TEGYESZ, Örökbefogadási Csoport, pszichológus 2011-től Egyéni pszichoterapeuta, 2006-tól Honlap: www. szantoregina.hu Telefon: 06-20 559 2872 E-mail: pszichokontakt@gmail.com 
Ajánlások Ajánlások